36. Veszprém megye - Patvására falu és a Papvásári erdő

1328.09.29-én egy határjárás leírásában szerepel, miszerint Károly király parancsa szerint a székesfehérvári káptalan kiküldte Miklós királyi ember társaságában kanonokját, Istvánt Zarberen birtokára, ahol a szomszédok jelenlétében elvégezték a birtok határjárását, majd királyi mérték alkalmazásával a szántóföldekre, mezőkre, rétekre, kaszálókra és halászóhelyekre kiterjedően kimérték nagyságát is, ami 700 holdnyi területet adott ki. A birtokot határolja Pochuasara és Mama falu. Mesko veszprémi püspök és királynéi kancellár székesegyháza, mivel püspöki széke elfoglalásának idejében jövedelme és papja nem volt, 1334.09.14-én Boldog Afra oltárának adományozza Pothwasara nevű püspöki falu tizedeit és a falu területén lévő püspöki szőlőjét, és élvezetét élete végéig Jakab prebendarius-papnak utalja.

A XIII. században Patvására a Győr nembeli Óvári Konrád tulajdonában volt. 1288-ban két elzálogosított birtokát, Pathvásárát és a zalai Nosztrej-t, más néven Nosztori falut vissza akarta váltani, de mivel Péter veszprémi püspök emberei a kitűzött határnapon nem jelentek meg, az ügyet elhalasztották. Péter meghalt, mire az ügy utódjának, a Rád nembéli Benedek püspöknek kezébe került, aki 1290 október 10-ikén újabb tárgyalásra utasíttatott. 1292-ben Puthwasara alakban jegyezték fel. 1296-ban Óvári Konrád mester Benedek veszprémi püspökkel és a káptalannal szemben elveszítette a pert, és a két, összesen 250 márka értékűnek becsült falut, Pathvására és Nosztre birtokokat a 200 márka bírságpénz meg nem fizetése fejében a püspök és a káptalan részére iktatták. Pathvására 180 márkát képviselt.

A veszprémi káptalan előtt János prépost és Mihály őrkanonok, mint a Balázs zalai főesperes végrendeletének a végrehajtói 1378. aug. 22.-én bejelentik, hogy az elhunyt Veszprém vári vásárolt sessióját, épületekkel, Pothwasara-n egy általa építtetett malmot és a Berynhida püspöki birtok egyik völgyében fekvő 2 vásárolt szöllejét misealapítványként, misekönyvvel és egy kehellyel, a székesegyház Szt. János evangélista-oltárára, illetve mindenkori rectorára hagyományozta.

1397-ben Pothwasara, majd az 1488-ban kelt adólajstromban Pathwasara néven említették. Az adólajstrom szerint a királyné, valójában azonban a Veszprémi püspöké volt, akinek itt 5 adóköteles háztartása volt, és jobbágyai 5 Forint adót fizettek. 1524-ben a veszprémi püspökség urbáriuma szerint 7 jobbágy fizetett 7 Forint adót.

1352.01.20-án a fehérvári káptalan jelenti I. Lajos királynak, hogy a János veszprémi püspök részére kiadott általános eljárási parancsa értelmében kiküldte István papot, egyháza oltárigazgatóját, és kíséretében a szomszédoknak és határos birtokosoknak, a káptalant képviselő Endre fia János mester kanonoknak és a püspök káplánjának, János mesternek a jelenlétében Saar-i János fia Miklós a veszprémi káptalannak a püspök Pothwasara-i, a veszprémvölgyi Mária-monostor Máma-i, Sandur-i, Kense-i és a Saar-i nemesek birtokai között fekvő Kezy birtokát január 6. után ellentmondás nélkül körülhatárolta. Csak Pothwasara mellett a püspöki ügyvivő nem engedett új határjeleket felállítani, és a pannonhalmi apát, illetve képviselőinek a távolléte miatt a monostor Saar-i malmánál és rétjeinél is a régi határjeleket hagyták meg. Ezen a tájon érintették a Kurmusd nevű régi vár helyét. A fentieket I. Lajos király 1364. dec. 12-i oklevelében megerősítte.

1362.04.22-én a fehérvári káptalan előtt János mester veszprémi kanonok és dékán káptalanja nevében óvást emel az ellen, hogy püspökük, László a Pothwasara és Naztre nevű káptalani birtokok felét, többszöri tiltakozásuk ellenére, továbbra is a saját használatára elfoglalva tartsa.

1368.09-09-én Budán kelt oklevél szerint László veszprémi püspök, királyi al- és királynéi főkancellár, János veszprémi prépostnak a kérésére a püspökség Pothwasara nevű birtokán, a Molunsara folyón, a káptalan malma mellett levő malomhelyét, ami már régen elpusztult, a székesegyház kriptája Imre herceg hit valló oltárának a fenntartására, illetve igazgatójának ellátása biztosítására adományozza, és egyúttal megbízza a prépostot, hogy a malomhely hasznosításáról belátása szerint gondoskodjék. Ezt követően 1369.04.04-én a veszprémi káptalan előtt János veszprémi prépost bemutatja László veszprémi püspök 1368. szept. 9-i adománylevelét, és bejelenti, hogy a benne foglalt felhatalmazás alapján a székesegyház kriptája Imre herceg hítvalló oltárának a fenntartására adott, a püspökség Pothwasara nevű birtokán a Molunsara folyón levő malomhelyet az egyház Kezew-i jobbágyának, Miklós fia Péternek és utódainak örökbérletbe adja a következő feltételek mellett: 1. Péter júl. 13-ig a saját költségén újjáépíti az elpusztult malmot, s e naptól kezdődőleg három évig, kedvezményes bérként, évi két részletben, részben búzában, részben pedig rozsban 40 köböl gabonát szolgáltat az oltár igazgatójának az egyház malomadójának a mértéke szerint, a harmadik év elteltével a kedvezmény megszűnik és a census évi 80 köbölre emelkedik; 2. ha Péter vagy örökösei az esedékes gabona részletet nem adnák be idejében, akkor az első vagy a következő második mulasztás esetén a censuson felül még 20 köbölnyi pönálét fizetnek, de ha az első kettő után közvetlenül következő harmadik terminuskor sem tudnának vagy nem akarnának fizetni, a malmot az örökbérlet ellenére az egyháznak kötelesek visszaadni, amelynek jogában áll, hogy az így létrejött tartozás behajtását a bérlő és örökösei ingó és ingatlan vagyonának bírói zár alá vétele útján is biztosítsa magának.

1373.03.13-án, Vyssegrad-on kelt oklevél szerint László veszprémi püspök és királynéi kancellár Szent János evangélista iránti tiszteletétől indíttatva, akinek a székesegyházban művészi kivitelű oltára van, de Balázs zalai főesperes kérésére is, aki ezt az oltárt felszerelte és javadalmát növelni igyekszik káptalanja beleegyezésével, az oltár rectorának az ellátására, Pothwasara-i birtoka patakján malomhelyet adományoz. 1374-ben Óvári Konrád leszármazója, bizonyos László fia Miklós sikerrel perelte el a Patvásári és Nosztrei birtok után neki járó leánynegyedeket.

1374. nov. 30-án Budán kelt oklevelében I. Lajos király meghagyja a fehérvári keresztes konventnek, küldje ki emberét, hogy kíséretében a megnevezett királyi emberek valamelyike szólítsa fel László veszprémi püspököt, adja ki László fia Miklósnak a Noztre és Pothuasara birtokok után anyjának járó leánynegyedet, valamint jegy- és nászajándékot, melyek őt nagyanyja (Keukwth-i Turul felesége, aki Owar-i Corrardus leányának Wrs-i Mysskeval kötött házasságból származott) révén megilletik, ha pedig nem volna hajlandó fizetni, idézze meg a király elé.

A továbbiakban a faluról nem hallunk, valószínűleg a török betörésével a környékbeli falvakkal együtt elnéptelenedett, majd elpusztult. A török kiűzése után nem települt újra, és csak szőlőművelés folyt a területen. Veszprém vármegye 1797-es térképén Papvásárja néven még szerepel, és romként jelzik templomát, viszont az első katonai felmérésen, mely ezzel nagyjából egyidős, csak szőlőföldként szerepel, házhelyekkel, de romot nem jelez. Ezután már csak Papvásári-hegy néven hallunk a területről, és az intenzív szőlőművelés teljesen eltűntette a középkori nyomokat. A területen, az erdőben találunk ház és pince romokat, azonban ezek már az újkorból, esetleg az 1700-as évek végéről vagy az 1800-as évekből származhatnak. Ma a területen szőlő sincs, csupán telepített erdő és sűrű bozót.