58. Veszprém megye - Káloz falu és Peremarton körzete

Elpusztult Árpád-kori település, Peremarton táján, a szintén elpusztult Tuzuk és Dezsőkáloz szomszédságában feküdt. Nem azonos a mai Fejér megyei, közeli Kálozzal. Először akkor hallunk róla, amikor a káptalan részére végrendelkezett Benedek veszprémi ispán 1171-ben, és ekkor a veszprémi Szent Mihály egyházra hagyta birtokai egy részét, így Kálozon is 9 mansiót ökrökkel és ménessel, valamint a Pét vizén lévő 2 malommal. Az itteni malmokról 1244-ben is szó esik.
1234 és 1270 között IV. Béla király megerősíti Pannónia szent hegyén, Pannonhalmán Géza fejedelem és Szt. István király által alapított, és a királyok, főurak és honfiak által megadományozott szent-mártoni apátság jószágait és jövedelmeit. Kálozt és Peremartont határosként említi. Káloz valószínűleg a tatárjárás idején elpusztult, ezért a területet a 14. században pusztaként említették, önálló településként nem szerepel tovább.

A feltehetően hamis 1082-es összeírás, amely a valóságban 1326–1327-ben (Karlinszky Balázs) készült, villa Kaluzdy esetében 7 ekealja szántóról, 3 jobbágyról és 12 szolgáról emlékezik meg. 1327. jan. 8-án Károly király előtt Peeth-i (Péti) Antal fia, János comes a Veszprém megyében fekvő Kaluz nevű részbirtokát, amelyet az örökös nélkül elhalt Kaluz-i Dees (Dés) fia, Deseu (Dezső) királyi kézre visszaháramlott részbirtokaként kapott szolgálatai jutalmául a királytól, tartozékaival együtt a veszprémi Szt. Mihály egyház káptalanjának adományozza, a káptalan által neki fizetett 12 Márkáért, ugyanakkor átadja a királyi adománylevelet a káptalan képviseletében megjelent János mester veszprémi prépostnak, királynéi alkancellárnak. A király megerősíti az adományt, és erről új és kettős pecsétjével ellátott privilégiumot ad ki.

A káptalan 1324. október 9-én jelentette Károly királynak, hogy János comest Fenyrus (Fenirus) fia Cheker (Cseker) birtokrészébe beiktatta. Amikor az iktatást Deseu Kaluzya (Dezs?káloz) földjén is el akarták végezni, a veszprémi káptalan azt vélte, hogy nem Deseukaluzya-t (Dezs?kálozt) iktatják, hanem Kaluz nev? föld körül lév? másik földet, amely a veszprémi egyházé, tiltakozott. Miután János mester, prépost, királynéi alkancellár és András mester, dékán, veszprémi kanonok a káptalan oklevelével megjelentek a király el?tt, a per tárgyalásán a káptalan nevében kijelentették, hogy az iktatott föld valóban Deseukalozya, a káptalan visszavonta a tiltakozást. A földet János comesnek hagyták, a Kaluz nev? föld pedig az egyházé maradt.

58. rész: Veszprém megye - Káloz falu és Peremarton körzete

1344. ápr. 14-én a fehérvári káptalan kéri Natyr (Natir) Máté comest, hogy a káptalan kálozi jobbágyai, Morkolf fiai, Pál, Péter és György javait, amiket tőlük jogtalanul és ok nélkül elvett, e jobbágyoknak adja vissza kár nélkül. Ha ezt nem tenné, a királyi jelenlét elé fogják idézni.

1350-ben más földekkel együtt Kont Miklós vajda foglalja el a káptalan Tuzukteleke és Kálozd nevű földjeit 3 malmával együtt, mellyel kapcsolatban a káptalan tiltakozott. Erről 1354. jún. 19-én a győri káptalan oklevele tanúskodik, mely szerint előtte megjelent János mester, a veszprémi kanonok és dékán, aki a káptalan nevében tiltakozott. A tiltakozás után Miklós vajdát, Leukus mestert, fiaikat és bárki mást a birtokok és azok tartozékainak elfoglalásától eltiltotta.

1374. nov. 18-án Wyssegrad-on (Visegrádon) kelt oklevél alapján Imre nádor meghagyja a fehérvári káptalannak, hogy küldje ki hites emberét, és jelenlétében a nádori emberek valamelyike foglalja vissza a veszprémi káptalannak az idegen kézen levő veszprémmegyei Kaluz és Tuzukteleke nevű birtokait, és a Pethuize (Pétvize) folyón lévő két malmát.

1375. jan. 5-én a fehérvári káptalan jelenti Imre nádornak, hogy amikor 1374. nov. 18-i parancsára prebendáriusának, Zemlyn-i (Zemlini) Miklósnak a kíséretében Chatar-i (Csatári) Lőrinc fia Domonkos Kaluz (Káloz) és Tuzukteleke (Túzokteleke) nevű birtokait és a Pethuize (Pétvize) folyón lévő 2 malmot 1374. dec. 31-én a veszprémi káptalan részére visszafoglalni és iktatni akarta, a néhai Konth Miklós nádor fiának, Bertalannak a jobbágya és famulusa, Péter a beiktatásnak ellentmondott, és ezért urát 1375. jan. 13-ára, a nádor elé idézte. A per folytatódik 1378. máj. 1-én, ekkor Garai Miklós nádor tárgyalta az ügyet, és Bertalan mester ügyvédje, Iankouch-i (Jankocsi) István literatus kijelentette, hogy a perelt birtokrészek és a két malom megbízottja Peth birtokának a határain belül fekszenek, amit oklevéllel is tud bizonyítani, mire a nádor a bizonyítást 1378. Szt. Jakab nyolcadára rendelte, ami azonban csak 1382. máj. 1-én történt meg. A per folytatása 1383. máj. 16-án következik, amelyről Visegrádon Szécsi Miklós országbíró adott ki ítéletet, és parancslevelet a fehérvári káptalan részére. A kiadott oklevél felsorol több korábbi oklevelet, amelyekre a felek hivatkoztak. A bemutatott oklevelek alapján az országbíró megállapítja, hogy Marcus fia Péter a káptalan által visszafoglalt Kalóz és Tuzukteleke birtokrészeket, és a hozzájuk tartozó malmokat nem adta cserébe I. Károly királynak, és kártalanítási jótállást sem vállalt, ezért ilyenre nem is kötelezhető, a káptalan pedig bebizonyította, hogy a perelt birtok az övé. Végül 1384-ben szerzi vissza Konth Miklós nádortól itteni földjeit a káptalan, és ezt a pert 1399-ben véglegesen lezárják.

Káloz az 1488-as dikajegyzékben, sem a számadáskönyvben, sem a 16. század első felében kelt rovásadó-összeírásokban nem szerepelt, viszont 1507-ben említésre kerül egy, a fehérvári káptalannal két birtok határai körül zajló pereskedést lezáró, és megkötött egyezségben Tuzuk és Bercsény prédiummal együtt, mint amelyek a veszprémi káptalan peremartoni, és nem a fehérváriak Vilonya nevű birtokához tartoztak. 1702-ben elnéptelenedett pusztaként említik, melyet a peremartoniak birtokolnak. Többé semmilyen formában nem hallunk róla, ma a Peremarton határában levő Káloz patak őrzi emlékét, amely jelenleg ki van száradva.