Veszprém megye - Kisberény falu
Balatonalmádi és Szentkirályszabadja közötti völgyben terült el a középkori Kisberény falu. A középkori Szárberény kettős település volt, kisebbik része, Kisberény a veszprémi káptalan, a nagyobbik, Vörösberény a veszprémvölgyi apácák Balaton-menti uradalmának faluja volt. Kisberényben, a XIII. században éltek még királyi udvarnokok is. Kisberény középkori faluhelyét a ma Balatonalmádi néven különálló község Vörösberénnyel szorosan határos részén találjuk meg, Almádi határai az egykori Kisberény határaival azonosak.

Az első hitelesnek tekinthető, Almádi területén lévő Kisberényre vonatkozó oklevél 1276-ból származik. Ez azonban egy átírás, amelyben az átírt, 1222-ből származó Berényre is vonatkozó hamis adománylevél szerepel. Mindez nem zárja ki azonban azt, hogy az oklevélben említett 2 jobbágy ne lett volna a káptalan birtokában. Egy 1281. évi átírásban fennmaradt oklevél szerint a veszprémi káptalan 1232-ben 50 márkáért vásárolta meg a Szalók nembeli Balad Mihály kisberényi földjét. A Veszprém megyei Kisberényben egy 1297-ben kelt végrendelet kapcsán is jutott birtokhoz a káptalan. Ettől kezdve Kisberény káptalani birtoknak tekinthető. Egy 1317–1327 között keletkezett birtokösszeírás szerint is Kisberény a veszprémi káptalan birtoka.
Kisberényben, egy különálló templomról egy 1318-ból fennmaradt adat tesz említést, mely a szárberényi erdőben levő Szt. Kereszt remeték templomát említi. 1860 körül, a mai Remetevölgyben, Vörösberény felett még látható volt egy templom kőfalmaradványa, amelynek azonban ma már nyoma sincs.

Szárberény és Kisberény különválása a veszprémvölgyi apácák és a káptalan között a 14. század közepén indult jogvita eredménye. 1339-ben elhatárolásra került egymástól a veszprémvölgyi apácák, Örsi Miske fia Pál és a veszprémi káptalan szárberényi birtoka. Az oklevél szerint a káptalan a településen 2 sessiót, 1 malomhelyet, szőlőket és az ezekhez tartozó földeket és réteket birtokolt. Az apácák birtokjoga a kolostor szentistváni alapítólevele szerint Szárberényre is kiterjedt, míg a kanonokok az 1082-es, az 1222-es és az 1297-es oklevelek alapján formáltak igényt a település egy részére. A perben utoljára 1389-ben, ismételten az apácák számára született kedvező ítélet. Először az általuk igényelt és oklevelekkel alátámasztott 54 hold föld kimérésére került sor, és a káptalan csak a maradék földön osztozhatott volna más nemesekkel. Ezzel lezárult az apácák Szárberény és a veszprémi kanonokok Kisberény nevű birtokai között a pereskedés.
1401-ben János felsőörsi prépost végrendeletében tűnik fel először a Kisszárberény név, amikor a prépost egy, a veszprémi, a székesegyházban általa alapított oltárra hagyta itteni szőlejét.

1415-ben Zsigmond eskü letételére kötelezte vámosi Gergely fia Kozmát és testvérét Jakabot, akik többszöri felszólítás ellenére sem mutatták be egy ottani, vámosi Fülöp fia János birtokrészére vonatkozó oklevelüket. 1441-ben kisvámosi Gergely fia Kozma végrendeletében vámosi birtokát a káptalanra, és egy részét a fajszi plébániára hagyta. Az oklevél szerint a szóban forgó birtok az egyházi jobbágyok közé 1318-ban állt János birtokrészére vonatkozik. Kozma végrendeletét követően hamarosan elhunyt, birtoka azonban nem került a káptalanhoz, mivel a következő évben I. Ulászló király elismerte a kanonokok jogát a végrendeletben foglalt adományhoz, azonban azt Rozgonyi Simon egykori veszprémi, jelenlegi egri püspök kérésére már korábban vámosi nemeseknek, Gálnak és testvéreinek, Benedeknek és Jánosnak adományozta. Hogy a káptalant ne érje kár, az uralkodó a káptalan Kisberényi birtokát más birtokokkal együtt felmentette a kamarahaszna adó fizetése alól. 1455-ben aztán V. Lászlóval a káptalan átíratta és megerősíttette kisvámosi Kozma 1441-ben kelt végrendeletét. A kanonokok 1455-ben, majd 1461-ben is kieszközölték Veszprém megyei Kisberény nevű birtokuknak kamarahaszna adó alóli mentességét.

A számadáskönyv adatai szerint 1495-ben a veszprémi káptalan kilencedet szedett ott, ahova földesúri jogai is fűződtek, tehát Kisberényben mindhárom adóformát beszedték, és így a tized és tizeneggyed mellett kilencedet is szedtek. Feltehetően korábbi püspöki adományok révén szedte a testület a dézsmát.
Kisberény falu
1497-ben Kisberényben szedett adó 10 Ft volt. 1488-ban 13, 1531-ben 12, 1536-ban 9,5. adóköteles háztartása volt. Az első dékánság települései esetében a számadáskönyvben felvett adatok az átlagérték alapján arra utalnak, hogy a cenzust legalább még egy ünnepnapon beszolgáltatták a kanonokoknak, például Kádártán 17 telek után 9,75, Papkeszin 56 telek után 28,5, Peremartonban 44 telek után 13,5 forintot. Kisberény kivételt képez, mert az itteni 13 telek után beszedett 10 forint 76,9 dénárnak felel meg telkenként. A püspöki urbárium esetében szereplő 74 dénáros településenkénti körülbelüli adat tehát alkalmazható a káptalani telkek után fizetett cenzusra is.  Ugyancsak a káptalant illette utóbbi falvak hegyvámja, tributuma is. 1497-ben 10975, míg 1524-ben 11233 köböl borbevétele származott a káptalannak. A borból származó jövedelem forintra a következőképp számolható át. Egy hordó bort 100 köböllel számolva, egy hordó bor árát 10 forinttal véve 1497-ben 1097,5, míg 1524-ben 1123,3 forint körül alakulhatott a bor értéke.
Nágocsi Gáspár 1500-ban a pápai udvarban képviselte a káptalant a zalai tizedekkel kapcsolatos perben. Sajnálatosan ebből az évből hiányoznak a számadáskönyv jövedelem felosztási adatai, Nágocsi azonban biztosan élvezte ekkor is a stalluma után járó bevételeket, ugyanis a hiányos adatok szerint Bakonykés tizednegyedeit egyenesen a római költségeire utalták ki számára kanonoktársai, Kisberény tizedét, negyedét és kilencedét pedig egy társával közösen bérelte. Ha távolléte miatt kizárták volna a jövedelem felosztásból, e két jövedelem egyikét sem élvezhette volna. 1505-ben Nágocsi Gáspár veszprémi kanonok vásárolt az Almádi szőlőhegyen lévő Kisberény birtokban a székesegyházi oltárok szőleinek szomszédságában szőlőt. A korszakvégi számadáskönyv adatsorai szerint gabona, és borkilenced illette a kanonokokat. Kisberényből 1531-ben 16, 1536-ban 14,5, 1542-ben 9 portája volt a településen a káptalannak.

1542 után már nem hallunk Kisberény faluról. Valószínűleg Veszprém eleste után a törökdúlás következtében megsemmisült. A törökkor után már csak szőlősbirtokok alakult itt ki, és Vörösberény a később Balatonalmádi részévé vált. Veszprém vármegye 1797-es térképén és az első katonai felmérésen még házhelyekkel szerepel. Az intenzív szőlőművelés teljesen eltűntethette a középkori nyomokat. A területen találunk ház és pince romokat, azonban ezek már az újkorból, esetleg az 1700-as évek végéről vagy az 1800-as évekből származhatnak.
Veszprém megye - Kisberény falu és Balatonalmádi körzete
Kisberény falu
Források:

Árpád-kori és Anjou okmánytár; Zsigmond kori oklevéltár;
Collectio Diplomatica Hungarica; Monasterium net
MCBUBU 2021.03.02. - Elpusztult Árpád-kori falvaink v.1.3
Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában
Berény. Villa Zaarberin. (1109: Dl. 11., 1297: Dl. 1026. pag. 35. Jobagio episcopi (Wesprimiensis) de villa Beren. (1243: Haz. okmt. VI. 41.) Udornici domini regis de villa Beryn. (1272: Haz. okmt. I. 57.) Poss Zarberyn, részben a veszprémi káptalan birtokába jut. (1297: Árpádk. új okmt. V. 176.) Zaar Beren – részeit a veszprémi püspök Him fiainak adja. (1319: Anjouk. okmt. I. 503.) Zarbheren, Zarbherem – a veszprémvölgyi apáczáké és a veszprémi káptalané. (1328: Anjouk. okmt. II. 373.) Zarberen – ugyanazoké. (1344: U. o. IV. 439) Pos. Zarberen – a veszprém-völgyi apáczáké, Szent-király-szabadja mellett. (1380: Dl. 6742; 1455: Dl. 14947.) Kyszarberen. (1401: Veszprémi kápt. házi llt. Cap. 2.) Beren. (1488: Dl. 28340.) Poss. Zaarberen – részben a faiszi Ányosoké. (1402: Körmendi llt. Alm. 3. lad. 3. n. 127.) Ma Vörös-Berény helység és Kis-Berény puszta, Veszprémtől dk. – 1488-ban a veszprémi apáczák jobbágyai 20, – a veszprémi káptalanéi pedig 13 forintot adóztak e helységben. 1380-ban a veszprémi apáczák itteni nagy erdejének határait leírván, Litér helységet, Szent-király-szabadját, a Zalamegyébe vezető (Zalaywth) és a Veszprémbe (Örs felől) vivő nagy utat jelölik fő-határpontok gyanánt. – Sz.-Mártonról czímzett parochialis egyháza már 1297-ben föltűnik.