25. Veszprém megye - Kisfalud falu és templomrom

Kisfaludot és Kiskált a szakirodalom olykor két külön településnek, olykor pedig azonosnak tekinti. Feltételezés szerint a két település azonos lehetett. Kiskálról mindössze egyetlen okleveles adatunk maradt fenn 1396-ból. Kisfaludról a 15. század közepéről maradt adat. Mindkét előfordulás a Kál-völgy nyugati részébe, a Gyulakeszi felé eső határvidékre helyezi azokat, közelebbről azonban nem lehet meghatározni őket. Kiskálra vonatkozóan a káptalani számadáskönyvben maradtak adatok: a kanonok a kódex valamennyi évében keletkezett feljegyzései szerint borkilencedet szedtek a településen, s gabonakilencedből is részesültek 1495–1498 között.

1249-ben az almádi convent előtt, annak kegyurai közül Miske, négy káli szabad szolgáját, tiz hold földjükkel együtt végképen felszabadítja.

A templom és a falu története a homályba vész. A Mindszentkálla feletti Garanya-hegyen álló, Árpád-kori, és a XV. században bővített templom romja feltételesen azonosítható Mindszentkálla egyházával, de a faluval egyesített középkori Kisfalud temploma is lehetett.

A kezdeti időkben Kál, majd Kiskál, és később valószínűleg Kisfalud területe ma Mindszentkállához tartozik. Az itteni falu nevét nem tudhatjuk biztosan. A Korabeli okleveleink a Kál-völgyi falvak között említenek Kál, de Mindszentkál falvat is Menthzenthkaal formában. A Kisfalud név később tűnik fel. A Káli-medence Árpád-kori falvai közül egyik korai település, amely nevének jelzőjét templomának titulusáról kapta. Mindszentkállát és környékét fennállásától kezdve mindvégig római katolikus vallásúak lakták, amit a község neve is bizonyít.

Királyi és királynéi birtokként kapta a veszprémi egyház és a kapornaki apátság a XIII—XIV. században. Papját 1333-35-ben a pápai tizedjegyzékek írták össze.

1341.10.06-án a fehérvári egyház káptalanjának színe előtt személyesen megjelenve Péter hántai prépost, veszprémi kanonok Mesko veszprémi püspök, királynéi udvari kancellár nevében kérte, hogy mivel a királlyal folyamatban levő birtokcserék céljaira az eredeti okleveleket nem meri magával vinni, Mesko veszprémi püspök részére írja át az Izabella királyné által tett 1276. aug. 3-i adománylevelet, ennek Erzsébet királyné általi 1290. máj. 11-i megerősítését és IV. László király 1276. aug. 9-i, ugyanazt megerősítő oklevelét a Zala m.-i Kal völgy falvaiban lakó boradóknak a csaknem elpusztult veszprémi egyház részére történt adományozásáról. A káptalan az említett okleveleket a jelen oklevélbe foglalva, pecsétje alatt újra kiadja.

1342. máj. 17-én a damásdi királyi vadászó helyen I. Károly király kinyilvánítja, hogy amikor az utóbbi napokban isteni bosszútól kiérdemelt betegsége súlyosan kínozta, a Szt. Mihály veszprémi egyházának tett fogadalmát teljesítve minden haszonvételével és tartozékával együtt teljes joggal visszaadta azokat a Kal völgyben levő Kal falvakat, amiket bizonyos tanácsadóira hallgatva Szt. Mihály-egyházától jogtalanul elvett.

1346,03,17-én Visegrádon Pál országbíró előtt hosszú időn át per folyt bizonyos Kaal, Kereky, Scenthbenedukfalua és Teutheus birtokokon lakó, név szerint említett személyek jogállását illetően, akik azt állították magukról, hogy nem tartoznak a Kaali völgyben lakó királyi és királynéi szolgáltató népek, szőlőművesek és udvarnokok közé, hanem a mondott falvakban lévő birtokaikat Szent István király idejéből származó valódi nemességük címén birtokolják. Állításuk igazolására bemutatták I. Károly király 1339-ből és 1338-ból származó, a fehérvári káptalannak az említett ügyben kiadott jelentő leveleit átíró okleveleit, azonban mivel ezeket I. Károly király csak átírta, de nem erősítette meg, az országbíró elrendelte, hogy új tanúvallatást, határjárást és birtok becslést kell tartani a mondott falvak területén, melynek elvégzésére Kulus fivérét, Lachk mester királyi embert és a fehérvári káptalan hiteles emberét jelölte ki.

1276-ban Izabella királyné a Kál völgyi falvak boradóit a veszprémi egyháznak adományozta, majd ezt az adománylevelet még ebben az éveben megerősíti László király, majd 1290-ben Erzsébet királyné. Mindenszentek temploma 1277-ben már állt. Hajója román kori, szentélye gótikus, igazából ezt ránézésre ma nagyon nehéz megítélni, szinte alig maradt a templomból valami. Keletelt templom, legjobban a szentély és a hajó közötti falszakasza maradt meg. 1335-ben említik először írásos források.

25. rész: Veszprém megye - Kisfalud és a Kisfaludi templomrom

1350. jún. 3-án A fehérvári káptalan a veszprémi káptalan nevében eljáró János kanonoknak, a veszprémi káptalan volt al-olvasókanonokának kérésére és oklevél-bemutatása alapján pecsétjével megerősített nyílt oklevélben átírja a néhai I. Károly király gyűrűspecsétjével ellátott, 1342. máj. 17-én kelt Kal falvaknak a veszprémi egyház részére történő visszaadásáról szóló nyílt oklevelét.

Az 1357-ben említett Balázs káli esperes valószínűleg itteni plébános volt. A XV. század elején is tovább folyt a veszprémi püspökség és káptalan birtokgyarapítási tevékenysége a Kál-völgyi falvakban. 1404-ben Tóth András segösdi főesperes három szőlőt hagyott végrendeletében Kiskálon a káptalanra. Ebben az egy oklevélben nevezik Kiskálnak, és később Kisfalud néven találkozhatunk vele. Ekkor viszont már nehéz az azonosítása, mivel pontos helymegjelölés és azonosíthatóság nélkül találkozunk több Kisfalud névvel.

1495-ből ismerjük az utolsó adatot plébánosáról. Az 1534. évi rovásadó összeírásból tudjuk, hogy Kisfalud településen a veszprémi káptalannak a török támadások miatt csak 2 adófizető, 8 szegény, 1 szolga és 3 puszta telke, az 1536-os összeírás szerint már csak 2 adófizető és 7 szegénytelke volt. A környék lakossága szőlő és bortermeléssel foglalkozott. Az 1548-as, a Balaton északi vidékét végig dúló török hadjárat Mindszentkállával együtt Kisfalud települést is elpusztította. Kürtössy János zalavári várnagy augusztus 8-i jelentése szerint a török lovasság a zalavári erősség kivételével az egész vidéket felégette. 1550-ben már elhagyott plébániaként írták össze.