28. Veszprém megye - Sásd, Sásdykál falu és a Sásdikáli templomrom

Sásdikál település helye vitatott lehet. A videóban szereplő rom a Sásdi rét egy kiemelkedésén fekszik, Sóstókál és Kerekikál falvak helyéhez viszonylag közel, a kettő között. Ahogy azt Sóstókál történeténél is említettem, a Köveskálról kivonuló nemesek 'Alsó-Kál"-ra vonultak ki, ezt a templomot építették fel, és később ez a falu lett a vitatott Sásdikál. Jukkál első említése 1341, Sásdikál első említése 1389, viszont Sóstókál első említése is 1389, tehát két különálló faluról beszélhetünk ebben az időben. A Kál-völgyi falvak története többnyire azonos, külön Sásdikálról igen kevés információval rendelkezünk, viszont a Kál-völgyéről igen sok információnk van.

Annak ellenére, hogy a Kál-völgyben egyre nagyobb birtokok kerültek a veszprémi püspökség és a káptalan tulajdonába, jelentős volt még a királyi és királynői birtokok, sőt a más nemzetségek birtokában levő földek száma is. Az 1296. évben az Atyusz-nemzetség, melynek a közeli Hegyesd vára volt nemzetségi központjuk, több Kál-völgyi birtokát eladta. Az Atyusz-nemzetségbeli Csaba és fivére, Bánd mester 1296-ban a Sásdikál, Kerekikál és Töttöskál között fekvő ötven jugerumnyi szentvidkáli ősi birtokukból húsz jugerumnyi földet és két szőlőt eladtak rokonuknak, Monoszlói Gergely mesternek. Ebben az adásvételi szerződésben említették először Kerekikál falu nevét. A veszprémi káptalan előtt Kolin veszprémi főesperes, 1297-ben Sasdi földét Monoszlói Gergely mesternek eladja.

A XIII-XIV. század fordulóján újra elszabadultak a feudális anarchia erői az országban és a Kál-völgyében is. A veszprémi püspök azzal vádolta 1300-ban III. Endre királynál Jüle ispán fiát, Demeter mestert, hogy ő és fegyveresei pusztították el a püspökség birtokaihoz tartozó Kál falut, valamint Berend, Fajsz, Vámos és Deáki falukat.

A zavargásokat, mint ahogy Fajsznál is említve volt, maga a királyi hatalom is igyekezett kihasználni, és 1320 körül I. Károly Róbert király megkísérelte, hogy a sok esetben jogtalanul lefoglalt, vagy a tékozló királyi kegy által elherdált királyi és királynői birtokokat visszavegye. Egyidejűleg a Kál-völgy királyi és királynői udvarnokait és szabad várjobbágyait a Fejér megyei Csókakő várának várnagyára, Péter fia Tamás mesterre bízta.

1324. május 8-án Lampert mester országbíró és Csanádi ispán bírói széke elé idézte a zendülő Mindszentkáliakat. A veszprémi káptalan nevében István bányai plébános és veszprémi kanonok képviselte a vádat. A pert a veszprémi káptalan és püspökség nyerte. Feltehetően ekkor történt, hogy a köveskáli nemesek egy része, tizenhárom család, akik ősi nemeseknek tartották magukat, s miután a püspökség ezt nem ismerte el, elvonultak a faluból. Külön helyen telepedtek le, templomot építettek és falujukat Ukkálnak vagy Jukkálnak nevezték el. A falu a hajdani Sásdi nevű, a XIII. század második felében még lakatlan királyi udvarnokföld volt. A település Köveskáltól délnyugatra épült fel, a mai Sásdi-rét északi szélén, tehát nem lehet azonos Sóstókállal.

1339 esztendőben I. Károly Róbert király oklevéllel igazolta, hogy az alább felsorolt Szentbenedekkáliak „emberemlékezetet meghaladó idők óta nemesek, s az említett birtokon levő birtokrészeiket a valódi nemesek jogán birtokolják": Sebestyén fia Miklós, Simon fia Péter, Sandur fia Salamon, Tama fia Mátyás és Domokos fia Miklós, továbbá a Kerekikál faluba való Tamás, Benedek fia Csépán, Jakab fia Miklós, Péter fia Lőrinc, Árpa fia Mátyás, Bench fia Mikola, és a felsoroltaknak valamennyi szentbenedekkáli, kerekikáli és töttöskáli rokonai.

A királyi hatalom a veszprémi püspökség és káptalan egyre erőszakosabb birtokszerző politikája miatt igyekezett megválni Kál-völgyi birtokaitól. A XIV. század középső évtizedeiben, Rátóti János sásdikáli birtokát egy malommal az Egregy vizén és egy köveskáli jobbágytelkével együtt elcserélte az almádi apátsággal egy Keszi faluban levő birtokáért.

1341 áprilisában a Kál-völgy még királyi kézen levő birtokai is a veszprémi egyházra szálltak, kivéve az igazolt nemesek birtokait. 1341. április 22-én Péter fia Tamás mester királyi biztos, Péter mester éneklőkanonok a fehérvári káptalan részéről, valamint a veszprémi Meskó püspök és számos veszprémi kanonok megjelent a Kál-völgyében. A bizottság meghallgatta a nemeseket, majd április 24-én Tátika várába mentek, hogy megtekintsék a várat, majd körülhatárolták annak birtokait. Távozásukkor meghagyták, hogy mire visszatérnek, a magukat nemeseknek vallók szerezzék be azt igazoló okmányaikat. A bizottság 1341. április 28-án tért vissza Kál-völgyébe, ahol megkezdték a nemesek igazoltatását. Több Kál-völgyi falu mellett a Jukkaali tizenhárom nemesi családot is igazoltatták, akik a közelmúltban települtek ide Köveskálból.

A birtokcsere ügye 1342. szeptember 18-án zárult le. Ezen a napon I. Lajos király utasította Széchi Péter fia Ivánkát, hogy a Tátika váráért már elcserélt Kál-völgyi birtokait adja át a veszprémi püspökségnek.

1389 májusában Demeter, veszprémi püspök a szomszédos Rátót-nemzetséggel pereskedett egy Sziget nevű földért, melyről a Rátót nemzetségbeli Gyula azt állította, hogy az sásdikáli birtokának része. Ugyanakkor a püspök azt vallotta, hogy az a föld az ő töttöskáli birtokához tartozik. A fogadott bírák a vitás földet megfelezték: a Keleti részt Gyula, a Nyugatit pedig a püspök részének jelentették ki. A pert 1389. május 3-án a Kaal faluban tartózkodó Laczkfy István nádor is szentesítette.

A települést Sóstókál, Töttöskál, Szentvidkál, és Kerekikál faluval együtt a törökök 1548-ban porig égették.

28. rész: Veszprém megye - Sásd, Sásdykál falu és Sásdikáli templomrom

Demeter mester elismerte a vádat, egy kivétellel. Azt állította, és állítását Csaba, Csobánc várának várnagya is igazolta, hogy Kál falut Tihany várának várnagya, Tapolcai Lőrinc fia Lőrinc dúlta fel fegyveres szolgáival. A zavargások során számos püspöki alattvaló fordult szembe földesurával, a veszprémi püspökkel. Egy 1304. január 12-én lezajlott per szerint a Kaal-beli Gurke fiai, Kálmán és Péter fia István megjelentek a veszprémi püspök és a káptalan képviselője, János mester előtt. Miután János mester tudtukra adta, hogy a veszprémi püspök megbocsátotta nekik az ellene tett sértéseiket és visszafogadta őket kegyeibe, a két vádlott eskü alatt kijelentette, hogy ha bármelyikük is valaha szembeszegül újra a püspökkel vagy annak megbízottjával, illetve, ha újra lázadást vagy zavart szít a püspök jobbágyai között, úgy minden újabb perbe hívás nélkül, minden bírói eljárás mellőzésével vessze el vagyonát, amely szálljon a püspökre.