27. Bács-Kiskun megye - Szentimre falu és a Csonka-torony

Legenda szerint a közeli királyi vadaskertben, a mai Soltvadkerten igen fiatalon életét veszti az első királyunk, István fia, Imre herceg, 1031. szeptember 2-án egy vadászat során. Halálának valós helye nem ismert, azonban az nagyobb valószínűséggel a ma Romániában levő bihari Igfon-erdőben lehetett. A templom alapja XI.-XIII. században készülhetett, bár az 1961-es ásatások során az építési időt a XIV. századra tették, a szentély 3 oldalon záródó nyolcszög kiképzése miatti gótikus jelleg alapján, amihez egy hajdani római castrumot is felhasználhattak István király rendeletének megfelelően, miszerint a helyben lévő rommaradványokat is fel kell az építéshez használni. Ezt igazolja, hogy a falában ma is több római tégla található, és a környéken római kori cserépmaradványok is előkerültek. Valószínűleg a helyén egy római őrtorony, úgynevezett contra castrum állt. A templom román stílusban épült, vastag lőrésszerű ablakokkal, így valószínű, hogy őrtoronynak is használták. Sem támpillérre, sem faltagozódásra utaló nyomok nem lelhetők fel. Az Imre herceg emlékére emelt Szent Imre-egyház ebben a formájában az 1200-as évek közepén készülhetett.

27. rész: Bács-Kiskun megye - Szentimre falu és a Soltszentimre Csonka-torony

A templomrom Soltszentimre határában, a középkori Szentimre nevezetű településen található meg. Árpád-kori műemlék, bár pontos építési ideje nem ismert. A terület már a honfoglalás idején is lakott volt.

A templom K-Ny irányban helyezkedik el, egyhajós, a kapu dél felé nézett. Faragott, vagy díszített köveket nem találtak, csupán egyetlen faragott kő van a templom szentélyének külső felén, de ezt utólag építhették be. A helyi monda szerint addig áll a templom, míg e faragott kő a helyén van. A hajó hossza 12,80 m, szélessége 6,30 m. A szentély 4,8 m szélességű. A torony 2,60*2,80 m, magassága 10,6 m, hajdanán 4 emeletes volt. Építőanyaga túlnyomórészt réti mészkő (darázskő), a már említett római téglák, de tartalmaz vulkáni eredetű kőzetet (andezit, andezittufa) is, amit távolabbról szállítottak ide. Kötőanyagként habarcsot használtak, melybe apróra zúzott égetett meszet oltottak. A külső falat is vakolattal látták el, ennek egy része még ma is látható. 1930-ban még találtak a vakolatban 1522-ben keltezett bevésést.

A templom mellett elhaladó délnek vezető földút pontosan Csengőd településének tornyát célozza meg, az észak felé haladó földút pedig pontosan Fülöpszállás templomtornyát, hiszen ez az ősi szentimrei templomrom elött elhelyezkedő út valamikor a régi településeket kötötte össze oly módon, hogy ez volt a középkori főút, amely Esztergomba haladt.

A honfoglalás korából maradt ránk az a csontlemezzel díszített fanyereg, ami ma a Magyar Nemzeti Múzeumban látható.

A község első okleveles említése 1211-ben, Zenthemreh írásmóddal jelenik meg. A Duna-Tisza középső része fejedelmi, majd királyi birtok volt, ez fellelhető a környező települések nevében is (Solt, Soltvadkert - királyi vadászterület). Középkori templomos helységek között 1346-ban jelenik meg, temploma ekkor már biztosan volt. 1355-ben még királyi birtokként említik. 1408-ban a kalocsai levéltári adatok között is megtaláljuk hitelt érdemlően Zenthemreh nevét. 1429-től vámszedő helyként szolgált. A mohácsi vész után a török a Duna-Tisza közét uralma alá vonta. Az előre nyomuló török sereg szinte a földdel tette egyenlővé Vadkert-Szentimre térségét, ezért Szentimre település a többi 900 alföldi faluval együtt 1529 táján elpusztult, így maradt magára a templom a pusztában. 1559-ben Szentimre puszta a kecskeméti náhijéhoz tartozik. A hódoltság után a fölgyújtott nádfödeles házak agyagfalát néhány évtized alatt szétmosta az eső, és az maradt meg, ami időtálló, ami tömör: egy kőépület. 1690-ben, mint uradalmi birtok a törökök által elpusztított Pest vármegyei települések lajstromába került.