50. Hajdú-Bihar megye - Zelemér falu és a Zeleméri templomrom

Zelemér templomának romja Debrecen és Hajdúböszörmény között, a 35. számú főútról Bodaszőlő felé létérve közelíthető meg. A mai Hajdúböszörmény határában a középkorban számos település létezett: Bagota, Böszörmény, Demeter, Cégény, Csegetelke, Pród, Süldős, Hetvenegyháza, Salamon, Sárkuta, Szilegyháza, Vid és Zelemér.

Zelemér közvetlenül a honfoglalás után, már a X. században település lehetett, és a XI-XII. század fordulója után fejlődött tényleges faluvá. Szent István király törvényeiben rendelkezett arról, hogy minden tíz falu építsen egy templomot, ennek következtében épülhetett Zelemér első, román kori temploma, mely mindössze 25-30 fő befogadására volt alkalmas. A falu birtokosa a XII. században, vagy csak a tatárjárást követően a Gutkeled nemzetség majádi főágából származó Zeleméry család, akik a Báthoryakkal közös őstől származtak, és a Dunántúlról települtek át a Tiszántúlra. Azt nem lehet tudni, hogy a Zeleméryek vették-e fel a település nevét, vagy éppen fordítva, a település nevéből keletkezett a család neve. Lévai Béla történész szerint ez utóbbi történt. Az 1241-42-es tatárjárás során a település elnéptelenedett, és a temploma romba dőlt. A XIII. század második felében Zelemér újra települt, majd 1310-1320 körül felépült a halmon a későgótikus, egyhajós, fél nyolcszög alakú támpilléres templom. A templomhajóhoz nyugat felől egy 4,5 x 4,8 méter alapterületű torony csatlakozott, mely valószínűleg őrtoronyként is funkcionált. A templom keleti részén állt a szentély, melyhez észak felől egy sekrestye kapcsolódott. A szentély, a templomhajó és a torony együttes hossza 26 méter, a hajó szélessége 6,6 méter volt. Feltételezések szerint a szentély a tatárjárás során romba dőlt templomból maradhatott meg. 1310-ben sor került a Gutkeled nemzetség birtokaival kapcsolatos osztozkodásra, melynek során a Zeleméryek is megkapták az őket illető birtokrészeket. Az ősi Zelemér továbbra is az övék maradt.

Amikor az öreg Vaszil Maricza jegyesével megérkezett, elszörnyülködtek az őket fogadó látványtól. Szép Maricza holttestét zöld gallyakból rögtönzött nyugágyon vitték a hazatérő munkások a vár dísztermébe, majd a hold fényénél eltemették. Vaszil szörnyű bosszút állt lánya gyilkosán, és egy három öles magasságú kihegyezett tölgyfa karóra húzatta rá Danilót elevenen, miközben rőzsefát, szalmát, forgácsot rakatott alá, mindezeket pedig leöntötte olajjal, majd meggyújtotta és megsütötte a vezért. Másnap az öreg Vaszil leromboltatta a várat, elégettette a bútorait, beolvasztatta minden aranyát, ezüstjét, leborult utoljára Maricza sírjára, és aztán martalócaival együtt eltűnt a vidékről. A legenda szerint szép Maricza halálának évforduló éjjelén több éven keresztül két magas, fehér árny jelent meg a zeleméri templomtorony aljában, akik nyugtalanul keresni látszottak valamit. A régi öregek azt rebesgették, hogy az öreg Vaszilnak és Maricza jegyesének hazajáró lelkei azok, akik a szép lány sírját keresik. Legendák keringenek arról is, hogy földalatti alagút kötötte össze Zelemér templomát a böszörményi templommal, ez azonban Lévai Béla történész szerint elképzelhetetlen.

1323-1325 között a Zelemérrel dél felől határos Mihálylaka (mai Alsójózsa) birtokának elfoglalása kapcsán Zeleméry Mihály három fiát, Jánost, Tamást és Mihályt Váradra idézték. A gazdag birtokot, melynek nagy erdeje, halastava, legelője, folyóvize és termékeny földje volt, végül Miklós alnádor a Kisvárdán élő, szintén a Gutkeled nemzetségből származó Várday Pelbártnak ítélte, mivel a Várdayak régebbről származó és hitelesebb birtokleveleket őriztek Mihálylakára vonatkozóan.

A Zeleméry család és a közben szintén kihalt ruszkai Dobó család javait Dobó István fia, végül Zeleméry Miklós lánya, Zeleméry Borbála örökölte, aki Lorántffy Mihályhoz ment feleségül. Az ő gyermekük az ónodi várban 1600 körül született Lorántffy Zsuzsanna, aki később I. Rákóczi György erdélyi fejedelem felesége. 1618-ban Zsuzsanna asszonyi hozományának egy részeként megkapta a később Rákóczi-résznek, vagy Rákóczi-kertnek nevezett területet, mely a zeleméri birtoknak az 1/5-éd tette ki. Ez a rész azonban nem a Bodaszőlőhöz tartozó, mai Lorántffy-kertként ismert terület volt, hanem attól délnyugatra, a mai Alsójózsán feküdt.

A valamikor körülbelül harminc méter magas templomtorony mára már csak tizennyolc méter magasan nyúlik az ég felé, míg mellette az északi falnak csak egy kis darabja áll. 1907 óta a templomrom műemlék, melynek feltárását 1938-41 között Csiha Antal gimnáziumi tanár végezte, Sőregi Jánosnak, a Déri Múzeum igazgatójának a felügyeletével. Az 1970-es évek elején a halom felszínét benövő akácost és gazt társadalmi munkával kiirtották, és az oldalában egy rámpát alakítottak ki, ezzel párhuzamosan a templom alapjait ismét feltárták és téglából a felszín felett négy téglasorig felfalazták, így láthatóvá téve az alaprajzot a látogatók számára. Ma már Zelemér csak a vasútállomásnak, valamint a határnak a neve, mely Hajdúböszörményhez tartozik.

A templomromtól 1,2 kilométerre délnyugatra egy bronzkori erődítés maradványai találhatók, mely a Tócó-völgyben kialakult késő bronzkori településhálózat központi eleme lehetett Az őskori erődítést jól védhető helyen alakították ki, a sáncokat úgy képezték ki, hogy felhasználják a természet nyújtotta alakulatokat, ezért a földvárat vízjárta völgyek vették körül három irányból is. Északról a Mély-ér, a keleti oldalán a Tócó-patak (régi nevén Földvár-fok), délről pedig a Bodzás-völgy határolta, egyedül a nyugati irányba, az akkori országút – Nagy út – felé volt nyitott, ezért a nyugati sánc lehetett a legmagasabb, melynek délnyugati sarkán a bástyaszerű védő építmény maradványai még napjainkban is elég jól kivehetőek.

Több legenda is él az egykori faluval kapcsolatban, és az egyik szép Marica története, mely Galánffy Lajos 1884-ben megjelent elbeszélésében jelent meg elsőként. A XV. században itt élt Brankovics György szerb fejedelem, aki a törökök elől menekült az országba. A monda szerint Zeleméri templom mellett egy vár állt, melyben egy Vaszil nevezetű gazdag rácz élt lányával. Egy idősödő rácz vezér, Daniló, Vaszil barátja, a lány szépségét érkezett megcsodálni. Maricza már el volt jegyezve, ennek ellenére Daniló egy őszi este, mikor Vaszil a bökönyi határon portyázott, szerelmet vallott a vár bástyájának legmagasabb csúcsán éneklő lánynak. Maricza visszautasította Daniló közeledését, a vezér pedig erre vadul rátámadt, és dulakodni kezdett vele. Maricza azért, hogy tisztességét megőrizze, inkább a halált választotta, és magával rántotta a megvadult vezért a hegyes karókkal és éles kövekkel megrakott árokba. Maricza szörnyet halt, Daniló azonban csak a lábát törte.

A mohácsi csata után a főurak haszonért, adományokért sokszor tábort váltottak, és ezt tette Zeleméry Miklós is, akinek apja Zeleméry Kamarás János, anyja pedig az egri hős várvédő Dobó István nővére, Dobó Anna volt, és aki Zsigmond oldaláról Habsburg Miksa császár mellé állt, és seregével Zelemérről elindulva Schwendi Lázár német fővezérhez csatlakozott. Az 1564-ben Zsigmond megsegítésére érkező török hadak vezére, Hasszán temesvári basa ezért bosszúból a védtelenül hagyott Zelemért kifosztotta és felgyújtotta. Az 1570-es években az elmenekült lakosság visszatért és újra felépítette a falut. 1594-ben a törökökkel szövetséges Gázi Giráj krími tatár kán seregével Északkelet-Magyarországot feldúlta, emberek ezreit pusztította el vagy vitte rabságba. A tatár had Zelemért is a földdel tette egyenlővé, és a falu ezt követően már nem tudott újjáéledni. A Zeleméry család 1606-ban férfiágon kihalt. A dézsmaszedők 1608-ban még találtak és összeírtak hat adófizető családot Zeleméren, ők voltak a település utolsó lakói, melynek teljes elnéptelenedése az 1608 és 1627 közötti évekre tehető. Az idő múlásával az egykori lakóházak eltűntek Zelemérről, és a templomból is egyre kevesebb maradt meg.

50, rész: Hajdú-Bihar megye - Zelemér falu és a Zeleméri templomrom